Background I / Barbara Follárd, Kata Káldi, Zsigmond Károlyi, Ádám Kokesch, Dóra Maurer
11 Februar – 18 March 2011
A Kisterem 2011-es programindító Háttér I. című kiállítása mesterek és egykori főiskolai tanítványaik munkáinak közös bemutatását célozta meg. A jelen kiállításon két mester- Maurer Dóra és Károlyi Zsigmond- és négy tanítvány- Follárd Barbara, Káldi Katalin, Kis Varsó, és Kokesch Ádám- munkáival találkozhatunk. A tematika szabad kezet enged az időhorizontok kezelésének, így az egyes művek különböző alkotói periódusokból származnak.
Maurer Dórától Overlapping 20 NO 398 címen egy 2000- 2004-ig festett geometrikus sorozat akril, fatábla festményét láthatjuk. Maurer egykori tanítványaiként Follard Barbara két fotogrammot és egy installációt, valamint Kokesch Ádám két objektet állít ki. Follard gumimacikat és savanyúcukorkákat megjelenitő fotogramm sorozata 2000- es keltezésű, majd kilenc évvel később, már némi kritikai éllel ismét visszatért művészetében ez a téma, ekkor készült a Cute Woman Art címre keresztelt installációját. A szintén Maurer Dóra festő osztályában végzett Kokesch Ádámtól kiállított plexi alapú objektjek a geometrikus formavilág és a laboratóriumi precizitás tekintetében távoli rokonságot mutatnak az egykori mester festményével. Az objektek által indukált pszeudo helyzetek csakugy megtévesztőek, mint a felületek high- tech hangulata. Kokesch ugyanis az általa felhasznált indusztriális alapanyagokat egy klasszikus 18.századi hinterglass technikával festi meg.
A legendás ’95-ös monokróm studiumokat is oktató festő tanár Károlyi Zsigmond két ’96-os olaj vászon festménye mellett egykori növendékeként Káldi Katalin legújabb figuratív és monokróm tardíciókat ötvöző olajképét találjuk. Káldi legfrisebb munkái szürke, horizont nélküli, monokróm terekben csapágygolyokból felépülő figuratív és non figuratív formákat ábrázolnak.
A Kis Varsó (Havas Bálint, Gálik András) képezi a tanítványok közötti átmenetet, Ők ugyanis Maurer Dórát és Károlyi Zsigmondot is mesterüknek tartják. A legénység feláldozható című C print technikájú képregénye egy szociál- pszichológiai jelenséget vizsgál. A képkockák az Alien rendezői változatából kerültek kifotózásra, de ezek a jelenetek a mozifilmből kimaradtak. A képeken az a jelenet látható, amikor egy csoportra külső nyomás nehezedik, és ennek eredményeként egy belső konfliktus alakul ki, jelen esetben az ürhajó legénységének két női tagja összeverekedik. Az itt látható print egy 2007-ben készült installációhoz kapcsolódik, amiben a Kis Varsó Major Jánossal való együttműködését, és a Major életműhöz kapcsolódó kutatásait összegezte. Az installáció jelenleg a Ludwig Múzeum gyűjteményéban található.
Zsikla Mónika















